A magas vérnyomásról – másképpen
A „magas vérnyomás betegség” kezelése jó példája a tüneteket kezelő orvostudomány és az ok-okozati összefüggést feltáró nézőpont közötti különbségnek.
A modern orvoslásban nem ismert a magas vérnyomás kialakulásának oka. Ezt „esszenciális” (eleve létező, alapvető) vagy „elsődleges” magas vérnyomásnak nevezik. Az esetek kis részében van valamilyen elsődleges kóros állapot (pl. valamilyen vesebetegség) így következményes vagy másodlagos magas vérnyomásról beszélnek. A stresszt, öröklött hajlamot, elhízást, dohányzást, túlzott alkoholfogyasztást, inkább „rizikófaktorként” tartják számon, ami hozzájárulhat a betegség kialakulásához.
Tapasztalataim szerint számos betegség tüneteinek – így a magas vérnyomás – kiváltó oka energiahiány, a szervezet kémiai egyensúlyának felborulása, a sejtek közötti folyadéktér enyhén lúgos kémhatásának savas irányú megváltozása. Ezt negatív gondolatokkal, érzelmekkel és a nem megfelelő táplálkozással okozzuk.
Egy öröklött hajlamnak csupán az köszönhető, hogy ez, és nem valami más tünetcsoport jelenik meg. A hajlam önmagában egy kémiai egyensúlyban lévő embernél nem eredményez magas vérnyomást. Ez csak egy olyan szervezetben tud megmutatkozni, amely nem megfelelően táplált, nincs egyensúlyban.
A magas vérnyomás a következőképpen alakul ki:
A vérkeringés szerepe, hogy a test minden részét, sejtjeit ellássa oxigénnel, tápanyagokkal, és az energiafelhasználás során képződött anyagcsere-végtermékektől megszabadítsa a sejteket, a kiválasztó szerveinkhez (vese, máj, bőr, tüdő) juttatva ezeket.
Az, ahol az anyagok vér és a sejtek közötti kicserélődése történik a hajszálerek vagy kapillárisok területe. Ezek olyan vékony csövecskék, amelyekben a vér vörösvérsejtjei csak „libasorban” férnek át, mivel a hajszálerek átmérője nagyjából akkora, mint az átlagos vörösvértest átmérő. A hajszálerek behálózzák az egész testünket, csaknem minden sejtünk közelébe eljutnak.
Az érhálózat a fő ütőérrel kezdődik. Ez egy fa törzséhez hasonlóan többszörös elágazódásokon, egyre több és kisebb átmérőjű vivőereken keresztül a hajszálerek rendszerébe oszlik. Az érhálózat (a hajszálerek kivételével) rugalmas falú, tágulékony, mivel az erek izmokat és rugalmas szöveteket is tartalmaznak. A hajszálerek csak egyfajta sejtből álló csövecskék (nincs izom vagy rugalmas szövet) nem tágulnak számottevően.
Amikor a szív összehúzódva belepumpálja a fő ütőérbe azt a vérmennyiséget, ami a szív bal kamrájában volt, a szívhez közelebbi ütőerek kitágulva befogadják a hirtelen nagyobb mennyiségű vért. Ezt a hirtelen kitágulást tapinthatjuk, mint pulzust (innen a szó: ütőerek). A szív kijáratánál lévő szelep, a szívbillentyű lezárja a vér visszafolyásának lehetőségét. Az erekben megnövekedett nyomás, a vivőerek falának rugalmas kitágulása-feszülése által tárolt energia áthajtja a vért az egyre több és kisebb átmérőjű ereken, hajszálereken. A vérnyomás a vérnyomásmérésből is ismert két érték: a szív összehúzódásával létrehozott kezdeti magasabb és a következő szívösszehúzódásig folyamatosan csökkenő alacsonyabb érték között ingadozik. A vérnyomás a
szív hajtóereje és a kapillárisok ellenállása (áramlást lassító hatása) közötti feszültség.
Egy nem megfelelően táplált, alacsony energia szintű testben, amikor a kelleténél több savas anyagcsere-végtermék van a sejtek közötti folyadéktérben és a vérben, megváltozik a vér állapota.
A vér folyadékból és benne úszó dolgokból áll – ezek legnagyobb része a vörösvértestek tömege. Ideális energia állapotban a vörösvértestek elegendő felületi feszültsége miatt ezek a folyadékban egymástól elkülönülve úsznak. Így hatalmas a felület (sok különálló sejt) ami pl. oxigén vagy más anyagok megkötésének hatékonysága miatt fontos. Másrészt nyilvánvaló, hogy csak a többségében külön lévő sejtek tudnak könnyen átjutni a hajszálereken.
Alacsonyabb energiaszintű, savasabb állapotban, amikor a felületi feszültség csökken, ezek a sejtek kisebb-nagyobb csoportokba kapaszkodnak össze. Ez a jelenség „pénztekercs képződés” néven ismert, mert a hasonlít a tízesével stb. összecsomagolt pénzérmékhez. Ebben az állapotban a hajszálereken való nehezített átjutás mellett a vörösvértestek szabad felülete is jelentősen csökken, így romlik az oxigén és más anyagok megkötésének hatékonysága.
Egy másik változás, hogy megnövekszik a vérzsírok szintje. Testünk a zsírok káros anyag megkötő képességét is használja, hogy a biztosítsa a kémiai egyensúlyt. Az érrendszeren belüli, a vérben lévő savas anyagok megkötésére termeli a máj a vérzsírokat. (Közismert kifejezések: koleszterin, triglicerid.) A vérben lévő több savas anyagcsere-származék fokozott vérzsír termelést okoz.
A következmények:
- Mivel a hajszálereken a vörösvértestek csak különállva, „libasorban” tudnak könnyedén átáramlani, nyilvánvaló, hogy amikor ezek a csökkent felületi feszültségnek köszönhetően tömegesen összekapaszkodnak, csak nehezebben, nagyobb nyomás hatására tudnak átjutni.
- A vér a benne lévő vérzsírok megnövekedett szintje miatt is „sűrűbbé” válik, ismét megnövekedett nyomást igényelve az érrendszeren, kapilláris rendszeren való átáramláshoz.
- A vérzsírok a megkötött savas anyagcsere végtermékekkel együtt lerakódnak az erek belső falára, érelmeszesedést okozva. Ez az ereket rugalmatlanabbá, merevebbé teszi. Az ilyen erek kevésbé képesek kitágulni, amikor a szív az erekbe préseli a vért. Ez is hozzájárul a magasabb vérnyomáshoz.
A lerakódás elzáródáshoz vagy az érfal sérüléseihez is vezethet. Ha ez az agyban történik, agyvérzést okoz. Az érelmeszesedés fokozódása csökkenti a belső átmérőt, érszűkülethez vezet. Ilyenkor az érben átáramló vérmennyiség csökken. A testnek az a területe, amit ez az érszakasz lát el, fokozott igénybevétel esetén oxigénhiányban szenved.
Ezt egy beteg például úgy élheti meg, hogy némi járás után fájdalmat érez a lábában, ami egy kis pihenés után elmúlik, vagy terheléskor mellkasi fájdalmak jelentkeznek, ami a szívizmot ellátó erek szűkületére vall.
Ha a szűkület tovább fokozódik, rövidül a távolság, ahol a fájdalom jelentkezik. Amikor az áramlás csaknem megszűnt, a végtag elhal, a szívizmot ellátó ér szűkülete/elzáródása esetében pedig szívinfarktus alakul ki (infarktus = szövetek elhalása).
A nem megfelelő életmód, elsavasodás miatt megváltozott körülmények miatt a szervezet a vérnyomás megnövelésére kényszerül, hogy tovább biztosítsa testünk minden részének kellő vérellátását. Ez túlterheli a szervezetünket.
Leghamarabb maga a szív és az érrendszer terhelődik túl. Emellett a testünk különböző részei sem tűrik egyformán a magasabb vérnyomást. Az agyunk, szemünk
sokkal kevésbé bírja, mint az izmaink. Ezek jeleznek először gyakori szédülés, fejfájás, látászavarok formájában.
A modern orvoslás ilyenkor vérnyomáscsökkentő szereket alkalmaz. Ezek visszafogják a szív összehúzódásainak erejét, gyakoriságát, tágítják az ereket, erőltetett vízhajtás révén csökkentik az érrendszerben keringő folyadék mennyiségét, vagy befolyásolják az idegrendszer vérnyomást szabályozó működését. Csakhogy ezzel nem szűnik meg az energiahiány, elsavasodás, az érelmeszesedés, az erek rugalmatlansága, ráadásul egy újabb problémát okoz.
Mi lesz azokkal a szövetekkel, szervekkel, amelyek a megváltozott körülmények mellett csak nagyobb vérnyomás esetén jutnának elég oxigénhez és tápanyaghoz? Éhezni fognak. Egy részük hamarabb elpusztul.
Egy gyógyszeresen beállított, kezelt vérnyomásbetegnek ugyan kisebb az esélye bizonyos szövődményekre (például a szív túlterhelése, agyi vérkeringési zavarok), mint gyógyszerek nélkül, viszont gyakoribbak azok a szövődmények, amelyeket a szövetek csökkent táplálása, az oxigén hiánya okoz (például szívinfarktus, érszűkületes panaszok).
A szervezet nem ok nélkül, hanem az energiahiányból, elsavasodásból eredő helyzet kezelésére emeli meg a vér nyomását. Ha ezt lecsökkentjük, anélkül hogy a kiváltó okot megszüntetnénk, ezzel magunkat becsapva a vészjelzőt is kikapcsoltuk.
Valamit tenni kell a kiváltó okkal!
Az életmód változtatásával addig energizáljuk, lúgosítjuk, oxigenizáljuk és hidratáljuk a testünket, amíg elérjük, hogy a sejtek közötti folyadéktérben és a vérben ismét megfelelő lesz az energiaszint, kémiai egyensúly, a sejtek közötti szükséges felületi feszültség és az vérzsírok szintje normalizálódik. A vér ismét „hígabbá” válik. Idővel az érelmeszesedést okozó lerakódások is eltűnhetnek, az erek ismét rugalmassá válnak. Megszűnik a magasabb vérnyomást igénylő helyzet: minden sejtünk normál vérnyomás mellett is megkapja éltető elemeit.
A megemelkedett energiaszint mellett jobb esélyünk lesz a kihívásokat jelentő élethelyzetek kezelésére is.
Dr. Lerner Péter
