Bélműködésről
Az egészséges bélműködésről, béltisztításról
A tápcsatorna a szájüreg és végbélnyílás közötti kanyargós csőrendszer. Fő feladata, hogy befogadja, úgy alakítsa át a folyadékot és táplálékot, hogy ezek végül a sejtekhez juthassanak. A bélcsatorna az, ahol a tápanyagok felszívódnak, végül a széklet formálódik és kiürül. Mivel ez a csatorna az egyik elsődleges találkozási pont a test és a külvilág anyagai között, a test védekező rendszere, az immun rendszer is rendkívül aktív itt; nem megfelelő működés esetén egy sor probléma forrása lehet. A bélcsatorna jó állapota, működése kulcsfontosságú egészségünk fenntartásában, visszanyerésében.
A beleket vékony- és vastagbélre oszthatjuk. A vékonybél a gyomor kijáratánál kezdődik, kb. 8 méter hosszú, másfél–két centiméter átmérőjű. Nyálkahártyáját bélbolyhok borítják, hatalmasra növelve a felszívó felszínt. A bélbolyhok közötti tér – egy sűrű szövésű keféhez hasonlóan – alaposan eltömődhet, telerakódhat nehezebben emészthető ételekből visszamaradt anyagokkal.
Az emésztés folyamata az, amikor egy elfogyasztott étel vagy ital olyan apró részekre bomlik fel, hogy azok már képesek átjutni a bélbolyhok nyálkahártyáját alkotó sejtek között, be a bélbolyhokban futó hajszálerek falán át közvetlenül a vérbe.
Megfelelő táplálkozás esetén ez a csatorna energiával, tápanyagokkal, klorofillal, ásványi anyagokkal, vízzel, vitaminokkal látja el a testet. Ez alapvető feltétele az egészségnek.
Ha olyan dolgokkal tömjük testünket, amelyek emésztése nehezebb vagy csak részleges, valamiből túl sokat eszünk, vagy olyan anyagokat is tartalmaznak, amelyek nem a tápérték növelése, hanem az élelmiszeripar szempontjai miatt kerültek az „ételbe” (eltarthatóság, íz fokozás, egyéb profit maximalizálási módszerek), a test egyik legjelentősebb mérgezési forrását kapjuk.
A jelenkori étkezési szokások, a legtöbb ember számára hozzáférhető ételek minősége mellett szinte mindenkinek szükséges a bélrendszerét időről időre „rendbe hoznia”. A bélcsatorna nem megfelelő működése egy sor probléma forrása lehet, mint az energiahiány, testsúly problémák (túlsúly vagy képtelen hízni), allergiák, székrekedés, és szinte minden betegség kialakulásában jelentős tényező.
A normális bélműködés jele a naponta legalább kétszeri, vagy három-négy alkalommal történő székletürítés, amikor a széklet lágy, nem folyékony vagy kemény, nem bűzös, és nincs számottevő gázképződés a belekben. Tehát amitől a test már meg akar szabadulni, még 24 órát sem tölt a beleinkben, mint a legtöbb ember esetében, akik elégedetten gondolják, hogy a napi egyszeri székletürítés „rendben van”. Ez már a székrekedés enyhe formája!
A rágás szerepe a tápanyag feldarabolása: az étel egyre apróbbá válik, a felület, ahol az emésztőnedvekkel találkozik, jelentősen megnő. Mindannyian ettünk már főtt kukoricát, és tapasztaltuk, hogy a kukoricaszemek egy része a székletben is felismerhető – a rágás általában nem elég hatékony. Ezért olyan jótékonyak a zöldség- vagy más turmixok, mert egy könnyen emészthető, felszívódó energiabombaként hatnak.
Az emésztés eredménye, hogy a különböző tápanyagok olyan kis részecskékre oszlanak, hogy bejuthassanak a vérbe.
Az egyes tápanyagok átalakulása különböző. A fehérjék aminosavakra bomlanak. Az egyes aminosavak már olyan kisméretűek, hogy fel tudnak szívódni. Ezt a lebontást emésztőenzimek segítik. Az állati fehérjék bonyolultabbak, hosszabb aminosav láncból állnak, mint a növényi fehérjék, lebontásuk, emésztésük tovább tart, nagyobb feladat a szervezet számára.
Az emésztést nemcsak a testünk által termelt enzimek végzik. Minden élő anyag, akár növényi, akár állati, eleve tartalmaz enzimeket, amelyek az anyag saját átalakulásában, lebomlásában fontosak. Ezek az „elfogyasztott” enzimek is fontosak a táplálék emésztésében. Viszont a sütés-főzés ezeket részben vagy teljesen tönkreteszi. Ezért nem lehet zacskós tejből aludttejet készíteni.
Növényeket könnyedén fogyaszthatunk nyersen vagy kevéssé párolva, élő állapotban, teli enzimekkel, – az állati fehérjékkel ezt nehezebb megtenni, és ezeket jellemzően sütve-főzve fogyasztjuk. Az ételünk vagy italunk mikrohullámú sütőben való melegítése a legrosszabb, amit az addig még bizonyos értékkel bíró ételünkkel tehetünk (erről bővebben másutt).
Nagyon gyakori, hogy valaki több fehérjét fogyaszt, mint amit a teste ténylegesen hasznosítani tud. A felesleg problémák forrása lehet, kezdve a belekben.
A fölöslegben lévő fehérjék átalakulása során rothadás, toxikus anyagok, ammónia, kénhidrogén stb. képződnek. Egy mai modern sertéstelep bűze szinte kibírhatatlan, míg egy mangalica ól közelében semmilyen bántó szag nincs. A kettő közötti különbség, hogy a húsipar számára tartott állatok fehérje dús étrenden élnek, a saját célra tartott mangalicák pedig főleg növényi étrenden, némi kiegészítéssel (így persze lassabban nőnek fel). Az embernél nem követelmény, hogy hat hónap alatt „elérje a vágósúlyt”, és többnyire csak a kialakult étkezési szokások miatt táplálkoznak egyesek úgy, mintha az lenne a cél.
A szénhidrátok (cukrozott italok, alkohol, pékáru, krumpli, gyümölcsök, tészta, rizs) egyik lehetséges átalakulása az erjedés.
Ha valaki több ételt fogyaszt, mint amennyivel az emésztőrendszer teljesen meg tud birkózni, több emésztetlen, tovább bomló anyag marad a belekben. Ezek egyrészt lerakódnak a bélfelszínen, a bélbolyhok között, másrészt az anyagok átalakulása során képződő, sokszor toxikus anyagok ugyanúgy felszívódnak, bejutnak a vérbe, mint a tápanyagok.
A manapság jellemző étkezési szokások mellett a bélcsatorna a testet méreganyagokkal ellátó, kiválasztó rendszereket túlterhelő toxinforrássá alakulhat.
Mit tehetünk?
Lehetőleg csak annyi és olyan ételt fogyasszunk, amelyeknek magas az energia tartalma (elektronbőség, magas rost-, klorofill- és ásványianyag-tartalom, nyers vagy kevéssé párolt, stb.). Ezekből kevesebb is elég ahhoz, hogy kellő energiához jussunk. A nehezen emészthető ételeket minimalizálni kell. Ilyenek a húsfélék (a hal kivételével), tejtermékek többsége, tojás, az „agyonfőzött” ételek). Az inkább „ipari szemét” kategóriát vagy mérgező anyagokat tartalmazó dolgokat egyáltalán ne fogyasszuk.
A bélcsatorna jó működéséhez is alapvető a megfelelő folyadékfogyasztás, mivel ha ebből nincs elég, a test minden lehetséges módon „spórol” a meglévő folyadékkal, a béltartalomból is a kelleténél többet szív vissza, így a széklet kemény lesz és a testből való kijutása tovább tart.
Szükséges a bőséges rost tartalom. A rost a növényi sejtfal anyaga, cellulóz. Testünk ezt nem emészti, vízzel együtt a béltartalom tömegét adja, ami fontos ahhoz, hogy a bél továbbító mozgása hatékonyan, tempósan „tolja” tovább a béltartalmat. (Hasonlóan ahhoz, ahogyan megszorítunk egy fogkrémes tubust: ha teli van, bőséges áramlást kapunk, ha csaknem üres, alig jön ki valami.)
A béltisztításhoz tovább kell növelnünk a folyadék és rost tartalmat, esetleg enyhe, gyógynövényes hashajtóval kombinálva. Gyógynövény boltokban többféle ilyen készítmény van.
A felhalmozódott méreganyagok megkötésére, eltávolítására orvosi szén, tisztított agyag vagy más nagy felszívó képességű porózus anyag használható.
Mindezek a módszerek elsősorban a vékonybél tisztulását segítik.
A nagyobb átmérőjű vastagbélben a természetes áramlás lelassul, a bél zsebszerű kitüremkedéseiben nagyobb eséllyel rakódnak le káros anyagok az évek során. A szájon át fogyasztott, rost dús vagy hashajtóhatású kiegészítők itt nem elég hatékonyak. A vastagbéltisztítás legjobb módszere a bélmosás, vagy kolon hidroterápia. (kolon: a vastagbél latin vagy angol neve; hidro-: vízzel kapcsolatos.) Ez leginkább egy kiadós beöntés sorozathoz hasonlítható.
A vékony- és vastagbéltisztítást kombinálva érdemes végezni. Átlagos étrend mellett, a magas rost-, enyhe hashajtótartalmú, elsősorban a vékonybelekre ható kúrát évente 3–4 alkalommal érdemes végezni, legalább 2 -3 hétig. A vastagbéltisztítását évente érdemes ismételni. Ezeket a módszereket több ősi kultúra is használta, Hippokratésznál is feltétele volt minden beteg kezelésének.
Szinte minden gyógyító eljárás, vitaminkúra stb. hatékonyabb lesz, ha a testünk e részét jó állapotba hozzuk!
Dr. Lerner Péter